Az Európai Parlamentben alig telik el plenáris ülés úgynevezett „abortuszjogokról” szóló állásfoglalás nélkül, állandóan új ellenségeket keresve és ezzel minduntalan új szélsőségekbe sodorva a vitát.
Blog
Slachta Margit: A legmodernebb magyar nő
Slachta Margit (1884–1974) volt az első magyar női parlamenti képviselő. Első parlamenti felszólalását így kezdte: „Be fogjuk bizonyítani, hogy mindig és mindenkor nőiesek leszünk”. Jelenléte megváltoztatta a magyar parlamentet.
A német választási eredmény margójára
Hu, mennyi minden van térben és időben emögött a német választási eredmény mögött.
A vírus nem ment szabadságra
Sok apró jelből úgy tűnik, hogy a vírus és a vele kapcsolatos sajtós hiperaktivitás nem megy szabadságra. Itt kering körülöttünk, pedig most tényleg szeretnénk örülni a nyárnak.
Medárd után
EP-képviselőként szakmai és baráti körben is többet értekezünk mostanában Európa jövőjéről. A változás elkezdődött. Benne vagyunk. Magam is részt veszek egy munkacsoportban, ami igyekszik az idő szorítása nélkül válaszokat a találni.
A polgárok Európája
Kemény helyzetben is reménykedünk: sikerül találkozni, együtt lenni, nagy levegőt venni.
A legjobb hely a világon
Gyorsan eltelt a három hónap. Sokan sokféleképpen, nagyon jól vizsgáztak. A szülők valahogy kimaradtak az általános elismerésből. Ma már csak gyermekeit elnéző, elcsodáló apaként, de leemelem a kalapomat a szülők sokasága előtt.
A WHO hatalma – a vírusblokád tapasztalatairól
A kilencven napra tervezett „program” lassan lejár. Már csak kilenc maradt. Óvatosan, de kifelé kászálódunk a sokismeretlenes globális vírusblokádból. A nemzetközi sajtót követő közéleti emberként azonban egyre több kérdés merül fel bennem az egész COVID-19 kapcsán.
Afrika él – jó gyakorlat Ghánából
Megkezdődött Ghánában a Laudato si’-hét Ferenc pápa felhívására a világ katolikusai, így a ghánaiak is megtartják és elmélyülnek a Laudato si’-hét rendezvénysorozat programjaiban.