Oktatással lépnek fel a választási káosz ellen a sierrai egyházi vezetők

nov 30, 2022 | Blog, Jegyzet

A Sierra Leone-i Vallásközi Tanács (IRCSL) tagjai a nyugat-afrikai ország választópolgárainak és a vallási vezetőinek oktatásával igyekeznek elérni, hogy az országban jövő évben szabad, tisztességes és békés választásokat tarthassanak.

Edward Tamba Charles, a Sierra Leone-i Freetown katolikus érseke, az IRCSL elnöke az ACI Afrikának elmondta: a Tanács már befejezte az új választók regisztrációját és az ahhoz kapcsolódó oktatást. „A választói regisztráció során érzékenyítést végeztünk. Tervezzük továbbá a választók, különösen az első szavazók tájékoztatását, hogy jól jelöljék meg a szavazólapjaikat és ne veszítsék el a voksukat” – mondta. Hozzátette: „Minden választáson óhatatlanul vannak elégedetlen vesztesek. Ezért országszerte képzést fogunk szervezni a vallási vezetőknek a konfliktusok enyhítéséről, megelőzéséről és megoldásáról.”

Az érsek elmondta: találkozókat is tartottak az ország választásának kulcsfontosságú szereplőivel, akiket arra kértek, kötelezzék el magukat a jövő évi békés szavazásért való munka mellett. Ugyanakkor csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az ország politikai pártjainak többsége abszolút figyelmen kívül hagyta a békére való felhívást. Példaként említette, hogy nem minden politikai párt küldte el képviselőit az IRCSL által összehívott júliusi ülésre, a vezető politikai pártok pedig teljesen figyelmen kívül hagyták a kezdeményezést. Szerinte ez a semmibevétel sötét árnyékot vet a jövő év júniusi békés választásokra.

A Vallásközi Tanács találkozót hívott össze a rendőrséggel és a fiatalokkal az augusztus 10-i zavargásokat követően is, amelyek hat rendőr és több tucat civil halálához vezettek, és amelyek a katolikus érsek szerint fokozták a politikai feszültséget az országban.

Hozzátette: „a legfontosabb, hogy vallási vezetőként azt fogjuk tenni, amihez a legjobban értünk: imádkozunk Istenhez a szabad, tisztességes, békés és hiteles választásokért”.

Az IRCSL-t 1997. április 1-jén hozták létre, hogy megszilárdítsák a vallási toleranciát és a békés együttélést. 

Mivel a Tanács a 2002-ben véget ért, 11 évig tartó Sierra Leone-i polgárháború idején alakult, az első vezetőségi tagok már akkor kezdeményezték a különböző felekkel való párbeszédet és támogatták a béketárgyalások megszervezésére irányuló különböző erőfeszítéseket. A Tanács tagjai részt vettek az összes béketárgyaláson, beleértve a legutóbbi, Loméban tartott megbeszélést is, amely 1999-ben a háború lezárásához vezető Loméi Megállapodás előzménye volt. 

Idővel a Tanács szerepköre további feladatokkal is bővült, mint például a humanitárius szervezetekkel való együttműködés, a belső menekültek támogatása, a háború által érintett közösségek között a megbékélés előmozdítása, a háború utáni újjáépítés, a választások megfigyelése, a járvánnyal és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos érzékenyítés és a természeti vészhelyzetek esetén való humanitárius segítségnyújtás.

Agnes Aineah írása

Freetown, 2022. november 27. / 10:10 (ACI Africa)

Fotó: IRCSL

További bejegyzések