Nyár lett. Hála Istennek zöld a táj a hegyen, volt eső. Lejár a három hónap. A „Na jó, de meddig tart ez az egész? ” kérdésre adott válasz volt a kilencven nap, amely most véget ér, és az írás: eloszlatni, csökkenteni a bizonytalanságot bennem, illetve másokban. Ennyi idő alatt csak látni fogjuk, hogy mi ez az egész – gondoltam akkor. Ma bizakodunk, valamit látunk is, „valami van, de nem az igazi”.
Gyorsan eltelt a három hónap. Sokan sokféleképpen, nagyon jól vizsgáztak. A szülők valahogy kimaradtak az általános elismerésből. Ma már csak gyermekeit elnéző, elcsodáló apaként, de leemelem a kalapomat a szülők sokasága előtt. Párban, egyedül, munkában, vagy annak elvesztésétől rettegve, esetleg kirúgva, beszervezve a műszaki ketyeréket, pillanatok alatt fölnőttek a feladathoz. Persze a szülő felelőssége a gyermek nevelése. Szűkös vagy tágas lakásokban hónapokig ment a közös munka, és amikor lesz „második menet” a megszenvedett tapasztalatokkal újra odaállnak majd a gyermekek mellé tanítani és tanulni egyszerre.
Helyben maradtunk, szokatlanul sokat voltunk szeretteinkkel. Nagy közös tapasztalás: a biztonságot elsősorban az otthon adja. Az otthon nem a kispolgári bezárkózó giccs-romantikát jelenti. Az elviselés, az elfogadás, az egymásért felelősségvállalás, a valóság helyszíne. Ez persze máskor is így van, de most tükörként, megkerülhetetlenül szembesülünk vele. És ebből rengeteg konfliktus, de öröm is adódik. Meg akarom tartani az utóbbi hónapok össze- és bezártságának tapasztalatait. Jó a csend és a lassítás. Világosabb, hogy ki és mi a fontos. A környezet elvárásai lecsökkennek. Szabadabban dönthetek, miközben a vírus manipulál szerte a világon. Otthon vagyok.
A munkámból adódóan a vírus előtt aki nálam többet repült azt pilótának hívták. Június 15-re volt jegyfoglalásom Brüsszelbe. Töröltem. Nem megyek. Sokat vívódtam, de munkatársaimmal együtt így, home-office-ban jobb munkát tudunk most végezni. Továbbra is sokan otthonról dolgoznak szerte Európában. Talán így kiérleltebb, a valósághoz közelítő válaszokat tudunk adni.
Mert egy biztos: Európa még mindig – köszönhetően az alapoknak – a legjobb hely a világon.
