Az Unió Afrika politikájáról adott ki stratégiai dokumentumot csütörtökön az Európai Néppárt frakciója. Hölvényi György, az Európai Néppárt fejlesztéspolitikai szakmai vezetője társszerzője az állásfoglalásnak. A képviselő a kezdetektől arra törekedett, hogy egy új megközelítésű, karakteres, kereszténydemokrata dokumentum szülessen.
Európai parlament
A megkezdett munkára alapozó, ambiciózus vezetést várunk a francia elnökségtől
Bemutatták a francia soros elnökség programját az Európai Parlament Fejlesztési Bizottságának (DEVE) keddi ülésén.
A vallásszabadság joga emberi jog
A vallásszabadság joga emberi jog, ennek tiszteletben tartása ugyanolyan fontos, mint más jogok védelme – hangsúlyozta Hölvényi György.
Kazahsztán: Ne ítélkezzünk előre!
Emberi jogi sürgősségi határozatot fogadott el csütörtökön a kazahsztáni helyzetről az Európai Parlament plenáris ülése.
Európa sürgető érdeke a szudáni válság békés megoldása
A szudáni konfliktus esetleges kiéleződése beláthatatlan következményekkel járna. Ezt csak az érintett felek tárgyalóasztal mellé ültetésével kerülhetjük el” – mondta Hölvényi György a szudáni politikai válságról tartott plenáris vita kapcsán.
Szakmai elismerés a magyar Afrika-politikának
Az elmúlt két és fél év munkáját elismerve ismét Hölvényi Györgyöt választották meg képviselőtársai a Fejlesztési Bizottság néppárti koordinátorának, szakmai felelősének.
Afrikának partnerségre, nem kioktatásra van szüksége
„Változásra van szükség az európai Afrika-politikában. Ehhez elengedhetetlen egy karakteres jobboldali, kereszténydemokrata állásfoglalás” – jelentette ki Hölvényi György európai parlamenti képviselő.
Nem az az érdekes, amit elkezdtünk, hanem amit befejeztünk
„Hatékonyabb, a valós igényeknek megfelelő, reális célok mentén kialakított humanitárius fellépésre van szükség” – jelentette ki Hölvényi György.
A COMECE reakciója a karácsony szót betiltani kívánó javaslatra
A COMECE üdvözli, hogy az Európai Bizottság 2021. november 30-án, kedden visszavonta a inkluzív kommunikációról szóló belső iránymutatásait.