Kazahsztán: Ne ítélkezzünk előre!

jan 22, 2022 | Európai parlament, Emberi jogi ügyek

Emberi jogi sürgősségi határozatot fogadott el csütörtökön a kazahsztáni helyzetről az Európai Parlament plenáris ülése. Az országban az üzemanyag árának meredek emelkedése miatt január elején kirobbant kormányellenes tüntetéshullám erőszakba torkollott. Hölvényi György EP-képviselő a szavazás kapcsán elmondta: „Előre ítélkezés helyett meg kell adni a lehetőséget, hogy országon belül kivizsgálják mi vezetett az eszkalációhoz, de mindenekelőtt ki kell vizsgálni mind a 225 halálesetet”.  

A politikus aláhúzta: „A kazah hatóságok már elindították a hivatalos nemzetbiztonsági nyomozást, éppen ezért tiszteletlenség egy néhány óra alatt összerakott határozat formájában elhamarkodott kijelentéseket tenni, egy hatalmas utat megtett országot így megítélni. Történtek jogsértések, az erőszakos cselekmények elkövetőit el kell ítélni, de minden országnak megvan a joga, hogy a belső konfliktusait maga rendezze. Ezért meg kell várni a kazah vizsgálat végét”.  

„Az Európai Unió térségbeli érdekeit csakis a destabilizációt elkerülő, párbeszéden alapuló stratégia szolgálja. Kazahsztán a térség egyik legjelentősebb országa, melynek stabilitása a térség stabilitását jelenti, ez a tüntetéssorozat nem hasonlítható össze az arab-tavasszal” – tette hozzá a képviselő.

Strasbourg, 2022. január 20. 

További hírek