„Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van” – mondta Nagy Imre november 4-én reggel.
Én „Szabadeurópán”, az évenként ismétlődő emlékműsorban hallottam először, valamikor a hetvenes évek végén. Hátborzongató volt, de harcias. A rádióbeszéd alatt az oroszok már lőtték az ellenálló forradalmárokat, vagy azokat, akikről ők azt gondolták, hogy azok. Így lett az össznemzeti, reményteli lélegzetvételből, a soha nem tapasztalt összefogásból, hitből, bizalomból gyilkosság, halál, rom, pusztulás, szétesés. Az elhunyt hősök gyásznapja a mai. Hajoljunk meg előttük, ha hitünk engedi, imádkozzunk értük!
És adjunk nagy hálát is értük, hisz az ő áldozatuk nélkül ma már lehet, hogy az egész nemzetet gyászolhatnák, azok akiknek az még jelent valamit. Nem így lett. Vagyunk és élve élünk.
Örök hála és tisztelet a hősöknek!
