Nigériai teológus: a muszlim vezetőknek fel kell lépniük a keresztényüldözés ellen!

febr 28, 2023 | Blog, Jegyzet





„A keresztény vallási vezetők mindent megtesznek azért, hogy a nigériai erőszak ne fajuljon vallásháborúvá” – mondta egy nigériai születésű katolikus teológus felszólítva a muszlim vezetőket, hogy ítéljék el a nyugat-afrikai szélsőségesek tetteit.

Stan Chu Ilo, az amerikai DePaul Egyetem Katolikus Tanulmányok Tanszékének kutatóprofesszora arra kérte a nigériai muszlim vallási vezetőket, hogy kezdjék el felszámolni azt a mélyen gyökerező vallási viszályt, amelyet az országban évtizedekkel ezelőtt megjelent iszlamisták szítottak. Hozzátette: az elhúzódó konfliktus miatt régóta keresztényüldözés zajlik Afrika legnépesebb országában.

Stan Chu Ilo

Az atya az  ACI Africa-nak adott interjúban azt mondta: „ha egy iszlamistát felelősnek találnak egy keresztény elleni támadásért Nigériában, a muszlim vezetők általában gyorsan elhatárolják magukat a tettestől. Tagadják, hogy az erőszakért, amelyet többnyire keresztényellenes iszlamista csoportok követnek el, a rendszerük is felelős. Pedig a bűncselekmények száma nagyban múlik azon, hogy a muszlim vezetők hogyan szocializálódtak, illetve ők hogyan szocializálják gyermekeiket és fiataljaikat” – hangsúlyozta. „A muszlim vezetőknek meg kell vizsgálniuk, mit tanítanak a gyerekeknek és a fiataloknak a Koránról, valamint az azokkal való kapcsolatukról, akik nem követik az iszlám vallást” – fejtette ki a teológus megjegyezve: „a Korániskolákban a fiatalokat folyamatosan arra figyelmeztetik, hogy a keresztények uralni akarják az országot. Emiatt templomokat gyújtanak fel és keresztényeket ölnek meg.”

„A Nigériában elhúzódó erőszakért azok a vezetők is felelősek, akik továbbra is fenntartják a gyermekkoldusok kultúráját, arra kötelezve a fiatalokat hogy távol maradjanak az iskolától, és tanulás helyett az utcán kéregessenek. Így ők az analfabetizmus és a szegénység körforgásában maradnak” – mutatott rá a nigériai születésű katolikus pap. A atya szerint ezeket a fiatal férfiakat könnyen besorozzák olyan terrorista csoportokba, mint a Boko Haram, hogy aztán a keresztények ellen harcoljanak. Egyeseket le is fizetnek, hogy különféle atrocitásokat hajtsanak végre az országban.

Az interjúban a pap arra kérte a muszlim vezetőket, hogy ápoljanak szorosabb kapcsolatot  keresztény társaikkal, hogy ezáltal is delegitimizálják a nigériai iszlamista csoportok aktivistáit.

„A katolikus püspökök és kollégáik a CAN-nál– Nigériai Keresztény Szövetség –  nagyon hatékonyan akadályozzák meg a megtorlását, amikor támadás éri a keresztényeket. E nélkül valószínűleg komoly vallásháború dúlna Nigériában” – mondta a teológus, aki üdvözölve, hogy a CAN erőszakmentes megközelítést alkalmaz a nigériai helyzettel kapcsolatban. 

Mint megjegyezte: „nincs gyors megoldás erre a több mint 150 éve tartó konfliktusra. De nem állíthatjuk le a tárgyalást. Semmi sem lehet elég, amíg nincs béke Nigériában” – húzta alá. Az előrelépés akadályaként jelölte meg, hogy miközben a probléma nagyon összetett, a keresztény vezetőknek hiányzik a hatalmuk és befolyásuk, hogy azt enyhítsék. A változáshoz szükségük van minden vallási vezető jóindulatára, beleértve az összes muszlimot is, de a kormány jóakarata nélkül még ez is kevés lenne”– részletezte a nigériai professzor.

Szerinte „a vallási vezetőknek részt kell venniük Nigéria politikájának alakításában,mert a helyzet egyre rosszabb. Találkoztam néhány keresztény vezetővel, akik elismerik, hogy kezdenek fáradni. A gyilkosságok és a kitelepítések töretlenül folytatódnak. Nigéria hatalmas temetővé vált. A változáshoz közös imára van szükség, együtt kell dolgoznunk, hogy véget vessünk ennek a konfliktusnak, mert testvérek vagyunk.” – húzta alá az atya.

Forrás: https://www.aciafrica.org/news/7707/muslim-leaders-challenged-to-play-role-in-ending-christian-persecution-in-nigeria

Nyitókép: A Szent Ferenc katolikus templom a dél-nigériai Owo városában 2022. június 5-én, miután ismeretlen tettesek megtámadták a pünkösdvasárnapi misére összegyűlt hívőket 

További bejegyzések