Az elmúlt héten egy közös kép került ki a Facebook-oldalamra grúz ösztöndíjas barátunkkal, Jaba Kuridzével.
A „Schuman-os” találkozókat azért szeretem, mert egyre fontosabbnak érzem a generációk közötti érdemi találkozást. Az elmúlt húsz-huszonöt évben, mint ahogy az azt megelőző húsz-huszonöt évben is, rengeteget változott a világ. Őszintén megvallva, generációmat – beleértve magamat is – kezdem nagyon unni.
A fiatalok megfogalmazásai, kételyei, kritikái nélkülözhetetlenek, hiszen ők a helyzetükből adódóan újszerű szempontok alapján látják a mai és holnapi világot.
Ez az egész számomra nem „fiatalkodás”. Saját és korosztályom tapasztalatát szeretném megmérettetni, és továbbadni. Valahogy az élet úgy hozta, hogy a személyes találkozások, a tanítás, az izgalmas vitatkozások, a nyílt beszéd után saját munkámban, annak értelmét illetően is lendületet kaptam.
Ezért szeretem, hogy képviselőként „saját” ösztöndíjasaim is lehetnek. Csak rövid ideig zavar, hogy a fiatalabb generáció jeles képviselője konkrétan hülyének néz, mert egyszerűen bízom benne, hogy ha lecsendesedik, talán elgondolkodik azon, amit mondtam neki.
EP-képviselőként Gál Kinga képviselőtársammal évek óta szervezünk programokat az európai családok jövőjéről. A legizgalmasabb pillanatok mindig a több mint tucat országból érkező fiatallal való beszélgetés során alakulnak ki. Az ő elképzeléseik, vágyaik, esetleges félelmeik az érdekesek, mert ők állnak a családalapítás előtt. Nekünk így vagy úgy nagyjából eldőlt a dolog.
A megélt tapasztalat átadása sokszor nem kis kihívás. A saját generációmnak ezért kell fenntartania és erősítenie a találkozások mindenféle lehetőségét. Nem zárkózhatunk be, hiszen irtó nagy szükségünk van egymásra.
