A pápa szinte naponta telefonál, hogy reményt adjon annak 700 palesztinnak, akik az észak-gázai háborús övezetben a templomukban találtak menedéket.
Ferenc pápa szinte naponta felhív egy kis katolikus közösséget egy észak-gázai templomban, amely mintegy 700 palesztinnak ad menedéket. Azoknak, akik az izraeli-gázai háborúban vesztették el otthonukat.
Naponta beszél a Szent Család templom egyik papjával és apácáival, akiktől elmondásuk szerint a Szentatya megkérdezi, hogyan boldogulnak, megáldja őket és a békéért imádkozik.
„Igen, minden nap, minden egyes nap hív minket a Szentatya” – mondta Nabila Saleh nővér, a gázai Rosary Sisters School munkatársa a The National című lapnak. „Bátorságot, erőt ad nekünk, imádkozik értünk. Ferenc pápa köszönt minket, és megkérdezi, hogy vagyunk” – részletezik.
Mint visszaemlékeznek: nagyon meglepte a közösséget, amikor október 16-án beérkezett az első hívás a pápától.
A templomba járók az interneten közzétettek egy videót arról ahogy a templom lécsőin összegyűlve hallgatják, ahogy Youssef Asaad atya és Nabila nővér közvetítésével beszél hozzájuk a szentatya.
Az utolsó megmaradt gázai római katolikus templom hívei azóta szinte minden nap kapnak telefonhívást a pápától, kivéve néhány olyan napot, amikor a légicsapások megzavarták a kommunikációt.
A pápa a háború befejezésére szólít fel
Nabila Saleh nővér elmondta, hogy ilyenkor beszámolnak a pápának arról, hogyan birkóznak meg a helyzettel, és arról érdeklődnek, mikor ér véget a konfliktus.
„Megkérdezzük, hogy dolgoznak-e a békéért, mikor ér véget a háború, majd minden alkalommal áldást ad ránk” – mondta Nabila nővér, aki egy szomszédos katolikus iskolát vezet, amelyben jelenleg százak szállnak meg.
„Amikor azt mondja, hogy dolgoznak a béke megteremtésén, új reményt kapunk. Elmondjuk neki a körülöttünk zajló eseményeket – hogyan élünk minden nap, mi a helyzet a közösségünkben és az egyházon kívül.”
Ferenc pápa többször is tűzszünetet, valamint több humanitárius segélyt szorgalmazott, valamint közbenjárt a túszok szabadon bocsátásáért.
A közelmúltban a római Szent Péter téren elmondott beszédében a pápa „a palesztinokért és az izraeli népért imádkozott: az Úr vezesse őket igazságos békére”.
„Nagy a szenvedés. Gyerekek szenvednek. Betegek és idősek szenvednek, sok fiatal hal meg. Ne felejtsük el, a háború mindig vereség.”
Gázában az apácák és a papok aggódnak amiatt, hogy a mintegy 700 embernek, köztük 100 gyereknek menedéket biztosító templomegyüttesben elfogy az élelmiszer- és vízkészlet.
„Ritkán van áramunk, internetünk, kommunikációs lehetőségünk. A szupermarketben az emberek az élelmiszerért harcolnak. Eddig volt élelem, szereztünk vizet, de nem tudjuk, mi lesz a jövő héten. Reméljük, hogy a háború hamarosan véget ér.” – mondta Nabila nővér.
Palesztin tisztviselők szerint eddig több mint 11 000 ember, – közülük csaknem fele részben gyermekek – vesztette életét a több mint egy hónapja tartó izraeli csapások során Gázában.
A csapások október 7. után kezdődtek, amikor Izrael elkötelezte magát amellett, hogy megsemmisíti a Hamaszt, melynek harcosai behatoltak Dél-Izraelbe, megölve több mint 1400, főként izraeli állampolgárt, valamint túszul ejtve 240 embert.
A biztonságos szentély
Az izraeli hadsereg felszólította az észak-gázai lakosságot, hogy biztonságuk érdekében meneküljenek délre.
Egyházi tisztviselők szerint a keresztények attól tartanak, hogy célponttá válnak délen, ahol az izraeli csapások iskolákat, kórházakat és menedékhelyeket is sújtottak.
„Amikor elkezdődnek a bombázások, bemegyünk a templomba” – mondta Nabila nővér. Reméljük, hogy a templom biztonságos hely. Nagyon nehéz, hogy amikor bombázás zajlik körülöttünk, és 100 különböző korú gyerekünk van velünk.”
A plébánia néhány katolikus híve a múlt hónapban elment, miután körülbelül 16 ember meghalt, amikor egy izraeli légicsapás érte a közeli görögkeleti Szent Porfír-templom szomszédságában lévő épületet. „Ezután többségük idejött, most 700-an vagyunk, nyolc nővérrel és egy pappal” – mondta Nabila nővér hozzátéve: Az emberek még mindig nem akarnak elmenni. Hová is mennének, hiszen mindenhol, délen is, bombázások vannak. Gázában nincs biztonságos helyünk, ezért élünk itt.”
Mindennapi imák
A nővérek és a pap imába és éneklésbe vonják be a gyerekeket, hogy távol tartsák gondolataikat a bombázástól.
A szentmisét kétszer, délelőtt és délután tartanak, gyakran gyertyafénynél és ez a rutin némi fellélegzésre ad lehetőséget a plébániai híveinek.
„Háborúban élünk és az embereknek támogatásra van szükségük” – mondja Nabila nővér. Igyekszünk játszani a gyerekekkel, emellett éneklünk és imádkozunk. De már a háború súlyos mértékű és mindent elpusztít. Együtt imádkozunk minden szentmisén, hogy véget érjen.”
A Vatican News, amely rendszeres híreket tesz közzé a pápáról, szintén megerősítette, hogy napi kapcsolatban állt a Szent Család templomban rekedt gázai katolikus közösséggel. Gabriele Romanelli plébános a Vatican Mediának elmondta: hálás a pápának, amiért minden nap felhívta, hogy megkérdezze, hogy vannak, és hogy áldását adja. Gabriele atya Jeruzsálemben volt, amikor a Hamasz támadott, és azóta sem tudott belépni Gázába, de továbbra is kapcsolatban áll a helyi egyházzal.
Forrás: The National News, https://www.thenationalnews.com/mena/palestine-israel/2023/11/11/pope-francis-catholic-church-gaza-palestine/