Álljon meg a menet!

jún 21, 2021 | Emberi jogi ügyek, Európai parlament

„Az európai politikában sokszor nem egyszerű észrevenni, mikor lép át egy határt a lopakodó jogalkotás. Most azonban a „szexuális és reprodukciós egészség és jogok” helyzetét vizsgáló, a legszélsőségesebb baloldali radikalizmust képviselő Matić-jelentéssel az Európai Parlament nagyon közel került ahhoz, hogy átlépjen egy olyan vonalat, amely az EU reformja helyett akár az EU végét is jelentheti” – hangsúlyozta Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő a két nap múlva esedékes plenáris vita és szavazás kapcsán.

A politikus aláhúzta: „Több fronton harcolunk, hogy ezt a jelentést az EP ne szavazza meg. Annak ugyanis szinte minden eleme a megtévesztés magasiskolájának döbbenetes példája. A jelentéstervezet ellentétes a nemzetközi és uniós joggal is”.

A jelentéstervezet tagállamok egészségpolitikával és oktatással kapcsolatos hatáskörébe kíván beavatkozni. Mindemellett súlyosan sérti az emberi jogokat. Meg kívánja fosztani az orvosokat attól, hogy alapvető emberi jogukkal élve vallási vagy lelkiismereti okból úgy döntsenek, hogy a magzat emberi méltóságát védik.

A tervezet – semmibe véve a nemzeti hatásköröket – az átfogó szexuális nevelés radikális baloldali narratíváját erőlteti. Ezzel egyértelműen megsérti a nemzetközi szerződések által biztosított szülői jogokat. A szülőket ugyanis elsőbbség illeti meg abban, hogy gyermekeiket etikai, filozófiai vagy vallási meggyőződésüknek megfelelően neveljék.

„Az alig két nap múlva zajló vitában világossá kell tenni, hogy ideológiai harc helyett egy pozitív családbarát politika kialakítására kell törekedni. Egy olyan hiteles jövőképet kell felmutatnunk a következő generációnak, amely az élet, illetve a család kultúráját erősíti. Csak így lehet jövője Európának” – jelentette ki Hölvényi György.

Brüsszel, 2021. június 21.

További hírek