Választás Libanonban: az országnak nem kioktatásra, hanem támogatásra van szüksége

máj 18, 2022 | Európai parlament, Fejlesztéspolitika

Parlamenti választásokat tartottak vasárnap Libanonban. Hölvényi György, az Európai Unió választási megfigyelő missziójának vezetője az eredmények bejelentése utáni sajtótájékoztatón ismertette a megfigyelők tapasztalatait. Az európai parlamenti képviselő elmondta: „A misszió nem azért érkezett Libanonba, hogy kioktassa a helyieket, hanem, hogy támogassa az országot a demokratikus választási folyamatok megerősítésében.”

A 2018-as választások utáni időszakot Libanonban politikai instabilitás, illetve a társadalmi és gazdasági helyzet drasztikus romlása jellemezte, amelyet súlyosbított a bejrúti kikötőben 2020 augusztusában történt robbanás. Ebben a kihívásokkal teli időszakban zajlottak a május 15-i választások. 

Az Európai Unió negyedik alkalommal küldött megfigyelő missziót az országba. A küldöttség feladata az volt, hogy pártatlan megfigyelőként kövesse a választási folyamatot. Hölvényi kiemelte: „A libanoni közvélemény nagy várakozással fogadta a megfigyelőket, akik ennek a felelősségnek a tudatában végezték munkájukat.” Az EP-képviselő elmondta: „Március 27-i érkezésük óta a misszió munkatársai magas szakmai színvonalon gyűjtöttek információkat, illetve folytattak tárgyalásokat több száz helyi partnerrel, köztük az ország politikai, vallási és társadalmi vezetőivel. A megfigyelők a hatmilliós országban több mint 80 kampányrendezvényt követtek nyomon. A választás napján 167 megfigyelő Libanon teljes területén összesen 658 szavazóhelyiséget látogatott meg.

Libanonban a világon egyedülálló választási rendszer működik, amely a 128 parlamenti helyet egyenlő arányban osztja szét a szunnita és síita muszlim, valamint a keresztény képviselők között. A misszióvezető ezzel kapcsolatban elmondta: „A jogi háttér megfelelő alapot biztosít a demokratikus választásokhoz, azonban fontos reformokra van szükség ahhoz, hogy a meglévő joghézagokat felszámolják és eleget tegyenek a nemzetközi vállalásoknak, mint a nők és férfiak közötti egyenlőség kérdése, a szavazatvásárlás megállítása, a részvétel, illetve a választási bizottság működésének megerősítése.”

A vasárnapi voksolás után az előzetes eredmények szerint a síita Hezbollah és az eddigi államelnököt adó maronita keresztény párt, a Szabad Hazafias Mozgalom kis mértékben visszaszorult. A választások után megerősödve a legnagyobb parlamenti csoportot a maronita keresztény Libanoni Erők tudhatja magáénak. A megválasztott képviselők első feladata a kormányalakítás lesz. Ez különösen sürgető, hiszen a minden eddiginél súlyosabb libanoni gazdasági válság közepette az új kormánynak azonnal hozzá kell kezdenie a válságkezeléshez. Hölvényi hangsúlyozta: „Az EU mint Libanon szomszédja és barátja készen áll, hogy támogassa az felálló parlamentet, valamint a majdani kormányt a szükséges és halaszthatatlan reformok végrehajtásában.”

A választási missziót vezető Hölvényi György a következő hónapokban visszatér Libanonba, hogy a kormány képviselőinek átadja az EU ajánlásait a választási folyamatok javítására.

Bejrút, 2022. május 18.

További hírek