Öt éve történt

márc 24, 2021 | Európai parlament, Vallások közti párbeszéd

„Míg a vallási szélsőségesek az emberek megosztására törekednek Európában az egyházak, a felekezetek képesek a társadalom egységesítésére, a szolidaritásra, így szigetelhetik el a szélsőségesek cselekedeteit” – jelentette ki Hölvényi György, az európai néppárti frakció vallásközi munkacsoportjának társelnöke az Iszlám Állam terrorszervezet 2016 márciusában végrehajtott brüsszeli robbantásainak ötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Az eseményen a néppárti munkacsoport a szélsőségek elleni európai összefogás jövőjéről keresztény, muszlim és zsidó vallási vezetők részvételével tanácskozott.

Hölvényi György bevezetőjében hangsúlyozta: „Az Iszlám Állam támadása mérföldkövet jelentett Brüsszel és egész Európa biztonsága szempontjából. A helyzet különleges felelősséget rótt Európára és intézményeinkre: gondoskodnunk kell a társadalom békéjének megőrzéséről és a szélsőségek visszaszorításáról, ami elképzelhetetlen a vallási közösségek szerepvállalása nélkül”. 

Hassan Chalgoumi, a franciaországi imámok konferenciájának elnöke rámutatott: „Európában fel kell lépni a politikai iszlám térnyerése ellen, amely nem képviseli a vallásos muszlimokat. Az oktatásnak kulcsszerepe van ebben: az imámok európai képzése, valamint a tanárok és szülők vallási ismereteinek fejlesztése érdemben csökkentheti a szélsőséges nézetek terjedését az Unió országaiban”.

Hölvényi György kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a néppárti munkacsoportnak évtizedes meggyőződése, hogy az Európát megosztó ügyek rendezésébe be kell vonni a vallási vezetőket. Sajátos eszközeiknek hála ugyanis az egyházak és felekezetek képesek arra, hogy megerősítsék a társadalmi békét és bizalmat, amit a szélsőségesek a támadásaikkal megingatnak.

Háttér: Az Iszlám Állam terrorszervezet 2016. március 22-én három robbantásos merényletet követett el Brüsszelben: kettőt Zaventem repülőtéren, egyet a Maelbeek metróállomáson. A támadásnak 32 civil esett áldozatul, a sebesültek száma háromszáz fölött volt. A merénylet során két magyar állampolgár is megsérült.

Brüsszel, 2021. március 24.

További hírek

Ez a harc lesz a végső?

Ez a harc lesz a végső?

„A Magyarországnak járó pénzek hátráltatásával az európai baloldal nem egy kormányt támad, hanem egy országot és annak közel 10 millió lakosát hozza lehetetlen helyzetbe” – jelentette ki Hölvényi György európai parlamenti képviselő a Magyarországról szóló plenáris vitán.