Magyarország állja a sarat!

máj 31, 2023 | Európai parlament, Emberi jogi ügyek

„Egy egész ország és 10 millió uniós polgár ellehetetlenítése egyszerűen nem lehet legitim politikai cél” – jelentette ki a Magyarországról szóló szerdai plenáris vitán Hölvényi György KDNP-s európai parlamenti képviselő.

„Az egyre szélsőségesebb baloldal radikális módon szól bele a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalási folyamatba. Cinikus és elvakult módon semmibe veszi az elért eredményeket és azt követeli, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Külön tragédia, hogy ebben a politikai mélyrepülésben magyar társakra találtak” – húzta alá a képviselő.

A politikus rámutatott, hogy a határozat-tervezet tovább nehezíti a bármifajta bizalomépítés lehetőségét. Ráadásul már azt is megkérdőjelezi, hogy Magyarország képes ellátni a 2024-es elnökségi feladatokat. Szerencse, hogy erről nem az Európai Parlament dönt!

A képviselő hozzátette: ”Úgy tűnik mindig vannak olyan politikusok, akik Magyarországot használják fel politikai ismertségük növelésére. Korábban Tavares és Sargentini, most éppen Daniel Freund.

Magyarország azonban sok mindent kibírt, így ezt is ki fogja. Most az a valódi kérdés, hogy mekkora a józanság a Tisztelt Házban a kirekesztő, a párbeszédet lehetetlenné tevő őrülettel szemben? – zárta felszólalását Hölvényi.

További hírek