Józanság pillanata az Európai Parlamentben

máj 19, 2021 | Európai parlament, Fejlesztéspolitika

Az Európai Parlament a héten szavazott „Az éghajlatváltozás hatásai a fejlődő országok veszélyeztetett lakosságára” című jelentésről. Az európai baloldal ezzel a jelentéssel újabb kísérletet tett arra, hogy egy, a realitásokkal szembemenő menekültügyi fogalmat vezessen be.  Az EP többsége elutasította a radikális baloldali törekvést, nem esett abba a csapdába, hogy a klímaváltozás ügye újabb lopakodó, menekültügyi vitává silányuljon, jelentette ki a KDNP európai parlamenti képviselője.

A kereszténydemokrata politikus rámutatott: „A szocialista jelentéstevő által benyújtott tervezet arra szólította fel a Bizottságot, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a klímaváltozás a menekült státusz iránti kérelem jogalapja lehessen. A menekült státusz a nemzetközi jogban rögzített, egyetemesen elfogadott fogalom, amely nem lehet politikai alkudozás tárgya – tette hozzá. A kezdeményezés globális szinten is veszélyeztette a menekültügyi rendszer fenntarthatóságát. Az EP többsége nemet mondott erre az elvakult, ideológiai törekvésre, kiállva a józan ész és a realitások mellett.”

Álláspontját összegezve a politikus elmondta: „Az elvándorlás kiváltó okainak kezelésére kell összpontosítani, mint a biztonság, a munkalehetőségek és a minőségi oktatás hiánya. Az EU-nak abban kell együttműködnie és támogatnia a fejlődő országokat, hogy azok innovatív technológiák alkalmazásával és a helyi körülményekhez alkalmazkodó megoldásokkal állami és helyi, közösségi szinten egyaránt képesek legyenek ellenállni a klímaváltozás okozta kihívásoknak. Ma az európai baloldal képtelen belátni, hogy a szükséget szenvedő emberek számára az elvándorlás és a migráció elősegítése nem jelent valódi, fenntartható megoldást.”

Brüsszel, 2021. május 19.

További hírek