Fokozódik a vallásüldözés Nigériában!

ápr 22, 2023 | Emberi jogi ügyek

„A vallásszabadság joga egyetemes emberi jog. Ennek védelme felekezettől függetlenül mindenkit meg kell, hogy illessen Nigériában is!” – hangsúlyozta az országban zajló események kapcsán tartott európai parlamenti vitához benyújtott írásbeli hozzászólásában Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő. 

A nagyhéten keresztény közösségek elleni támadássorozat söpört végig Nigéria Benue államán. „A templomok és hívek elleni akciók Húsvétra időzítéséből világos látszik, hogy azok kizárólag vallási hátterűek. A dzsihadisták tehát továbbra is szabadon garázdálkodnak az országban, így a keresztények állandó fenyegetettségnek vannak kitéve” – mutatott rá Hölvényi György KDNP-s európai parlament képviselő.

De nem ez az egyetlen súlyos probléma. A politikus arra figyelmeztetett, hogy „Nigériában drámai mértékben nő a vallási közösségek ellen istenkáromlás miatt indított büntetőeljárások száma. A közösségi médiában megosztott tartalmakra hivatkozva egyre gyakrabban lép fel a hatalom a kiszolgáltatottakkal, a kisebbségi vallási közösségek tagjaival vagy a másként gondolkodó polgárokkal szemben.” 

Egy éve például az északi Sharia Bauchi államban istenkáromlás vádjával letartóztatták Rhoda Jatau keresztény egészségügyi alkalmazottat, öt gyermek édesanyját, majd mindenféle tárgyalás nélkül őrizetbe vették őt. Közel három éve pedig kötél általi halálra ítélték Yahaya Sharif Aminu nigériai énekest. Bűne a saría alapján az volt, hogy egy közösségi médián megosztott dallal istenkáromlást követett el. „Az istenkáromlásra vonatkozó jogszabályok és a saría rendelkezései aláássák az emberi jogokat Nigériában. A vallásszabadság joga egyetemes emberi jog. Ennek védelme felekezettől függetlenül mindenkit meg kell, hogy illessen Nigériában is!” – zárta felszólalását a politikus. 

További hírek