Pénteken hajnalban indulok Etiópiába. Nyolcnapos ottlétem során egyházi vezetőkkel, politikai döntéshozókkal és menekültekkel fogok találkozni, hogy személyes képet kapjak arról, miként él a kommunizmus után útját kereső Etiópia lakossága.
Nagy a kettősség: miközben dollármilliárdos gazdasági beruházások folynak az országban, addig a lakosság fele még mindig írástudatlan.
Utazásom egyik fő célja éppen az, hogy a helyszínen szerezzek tapasztalatokat az Etiópiában élő kilencszázezer menekült életéről. Ellátogatok a főként eritreai menekülteket befogadó Mai Aini táborba, az eritreai határ közelébe, és a szomáli régióban fekvő Jijigamenekülttáborába is. Találkozom a menekültekkel és a szülőföldjükre visszatérőkkel foglalkozó állami hivatal vezetőivel is, hogy első kézből ismerhessem meg az etiópiai kormányzat álláspontját a témában.
Alkalmam lesz találkozni a Szent János Közösség tagjaival, akik katolikus szerzetesként a felekezetek közi párbeszéd elősegítésén dolgoznak. Felkeresem a katolikus püspöki konferencia főtitkárát is, akivel az etiópiai fiatalok helyzetét fogom megvitatni. Egy olyan országban, ahol a népesség negyven százaléka tizenöt év alatti, ez maghatározó kérdés.
Ahhoz, hogy megértsük Etiópia helyzetének tágabb összefüggéseit és hátterét, személyesen kell megkérdezni a helyieket: mondják el ők, mire van szükségük. Így találhatjuk meg leginkább, hogyan segíthet számukra az Európa Unió.
