Hűvös májusunk volt. Hetek óta kint lakunk a hegyen. Nyugodt hely, ráadásul közelebb vagyunk a család egy részéhez. Sokéves tapasztalat, hogy csak a városban van rossz idő. A természet közelében a vacak idő is jó. Főleg, ha esik, mert arra most nagy szükség van. Nagyon kevés emberrel találkoztam az elmúlt hetekben, és azokkal is főleg interneten keresztül, ami praktikus, de messze nem az igazi.
A kilencven napra tervezett „program” lassan lejár. Már csak kilenc maradt. Óvatosan, de kifelé kászálódunk a sokismeretlenes globális vírusblokádból. A nemzetközi sajtót követő közéleti emberként azonban egyre több kérdés merül fel bennem az egész COVID-19 kapcsán. Nem összeesküvésekről, eltitkolt valóságról mélázok, hanem a bemozdulás, cselekvés globális jellegéről.
A világ szinte minden pontján ugyanúgy reagáltak, ki-ki korábban vagy később, illetve hangsúlyeltolódásokkal, de ugyanazt a WHO-protokollt követte Izlandtól Lesothóig. Ez egyszerre jó és ijesztő. Micsoda hatalom. Mint egy gigászi polgárvédelmi gyakorlat. Mozgatás, ellátás, raktározás. A kormányok vezetői a mai globalizált média mellett nem tehettek semmi mást, mint követni, és közben némi mozgásteret hagyni a helyi sajátosságok ismeretében. Semmit sem kockáztathattak.
Eközben kapott Magyarország egy jól szervezett rohamot. Mást, máshogyan és sikeresen, ezt nem bírják elviselni. Mindezalatt egy nagymúltú, németországi, egészségügyi tanácsadással foglalkozó intézet pedig arról küldött emailt, hogy letiltották egy videómegosztó oldalról, mert a WHO-protokollal ellentétes véleménynek is hangot adott egy felvételen.
Van itt minden, ami egyre inkább azt bizonyítja: erős alapok, illetve sok tapasztalat kell ahhoz, hogy ne vesszünk el és ne veszítsük el egymást ebben a „szektariánusodó“ világban.
