A dél-mediterrán térség stabilitása Európa alapvető érdeke

márc 23, 2021 | Emberi jogi ügyek, Európai parlament

„A dél-mediterrán térség országai, többek között Izrael, Algéria, Egyiptom, Marokkó, Líbia, vagy éppen Libanon és Szíria az EU kulcsfontosságú partnerei, ezért az együttműködést a kölcsönös tisztelet jegyében kell kialakítani. Európának a térség stabilitását elsősorban a migráció kiváltó okainak felszámolására összpontosítva kell támogatnia” – hangsúlyozta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője az Emberi Jogi Albizottság (DROI) keddi ülésén, ahol a képviselők az Európai Bizottság földközi-tengeri térségre vonatkozó új menetrendjének emberi jogi dimenzióit vitatták meg.

„A biztonság megteremtése, a terrorizmus, az embercsempészet, a vallási szélsőségek, valamint az illegális migráció elleni küzdelem létfontosságú az emberi jogok védelme szempontjából” – jelentette ki felszólalásában a néppárti politikus. Hozzátette, hogy „a migráció kiváltó okaira, amelyek sok esetben emberi jogsértések, csak a helyi közösségekkel együttműködve, lokálisan adhatunk fenntartható megoldásokat”. 

Hölvényi György elmondta: „A fiatalok helyben maradásához és a korai elvándorlás megfékezéséhez mindenek előtt csökkenteni kell az iskolai lemorzsolódást”. Ebben fontos szerepet játszik az oktatáshoz és egészséghez való alapvető emberi jog biztosítása. A dél-mediterrán együttműködés hosszútávú hatékonyságát úgy lehet a legjobban előmozdítani, ha az EU célzott és közvetlen támogatást nyújt ezeknek a területeknek a fejlesztésére. 

„A partnerországok számára a fiatalok jelentik a legfontosabb erőforrást, ezért az Európai Unió alapvető érdeke, hogy segítse a térség gazdaságának fejlődését azért, hogy életkörülményei miatt senki se kényszerüljön otthona elhagyására” – zárta felszólalását a képviselő.

Brüsszel, 2021. március 23.

További hírek